biztonsagi mentes

Igazából nincs is nagyon most miről blogot írni, mert múlt héten nem történt semi extra. Nem voltunk a sürgősségi osztályon (talán ez nem is olyan nagy baj), nem készítettünk pingvint, be kellett érnünk egy rongyos mexikói zászlóval (per gyerek), mert ma mexikói nap van az iskolában, munka ügyben semmi újság, se kapálás, se semmi, mindenki tojik a fejemre, és még csak be sem áztunk (mondjuk ebben szerepe lehetett, hogy nem nagyon esett az eső). De aztán a hétvége olyan kellemes londonosra sikerült, úgyhogy csak leírom már. Szombat délelőtt vendégség volt nálunk, tök jól sikerült, gyerekek játszottak, megették az ebédet, szóval példásan viselkedtek. A szülők pedig csevegtek a konyhában. Vicces módon nem csak otthon járunk ugyanoda színházba (nahá, hogy karácsonyi szünetben összefutottunk a Sirályon a Katonában), hanem itt is. Judit és Gábor szintén nemrég látták, amit mi vasárnap este készültünk megnézni, és annak, hogy ez kiderült az a nagy haszna volt, hogy rámutattak, hogy az előadás...

Mozgalmas hétvégét zártunk. Péntek este kimenőnk volt. A már emlegetett brazil és újdonsült argentin barátainkkal elmentünk megnézni a Lumiere London című cuccot. Az az ötlet, hogy a depis, sötét, hideg januári estéket megvidámítják azzal, hogy szerte a városban mindenféle fényinstallációkat helyeznek el. Ez egy jó ötlet, kivéve, hogy januárban az esték hidegek, így az embernek befagy a segge, mire megtekint néhány – amúgy tényleg pazar – fény műremeket. Ha én nekik lennék, lehet, hogy júniusban csinálnám, januárban ez amúgy is halottnak a csók, ettől nem fogom jobban várni a januárt jövőre. De azért tényleg extrás élmény volt világító lebegő óráshalakat, egy áruház második emeletére bekaszlizott elefántot és a házak tetején üldögélő vagy épp onnan a semmibe ugró világító embereket látni a londoni éjszakában. Az élményt megkoronázandó, mindannyian hazajöttünk, és megettük a másnapi rakottkrumplit (sőt még egyiküknek vegán menüt is tudtam rögtönözni). Amikor háromnegyed 1-kor ágyba kész...

Nem nagyon meglepő módon ott folytatjuk, ahol karácsony előtt abbahagytuk. Egészségügyi helyzet : Peti lába, így három héttel a műtét után már csak kicsivel rosszabb, mint a műtét előtt volt. Ez mindenképpen jobb, mintha még mindig nem tudna lábra állni, de azért egy hangyányit csalódás is, mert kicsit abban voltunk, hogy mostanra már futni fog, mint a nyúl. Lakhatás : Ázunk, veszekszünk az ügynökséggel. Semmi új. Gyermekek : A két hetes „ülepedés” nem hozta meg az áttörést a nyelvtudásukban. Továbbra is az a helyzet, hogy nagyjából mostmutasdmeggel kommunikálnak kis társaikkal. (Ez persze nem baj, és tudjuk, hogy amikor már majd fognak tudni – mert fognak tudni, ebben még mindig elég biztosak vagyunk – akkor baromira mindegy lesz, hogy decemberre vagy márciusra tanultak-e meg, esetleg májusra, mint ahogy most már nem is emlékszünk rá, hogy mikor kezdtek el kúszni, mászni, járni stb. pedig akkor ezeken még sokkal jobban aggódtunk, mint a nyelvtanuláson.) Ellenben a vicces az, hogy magy...

Visszajöttünk (haza azért még Budapestre járunk). Az út sima volt, leszámítva azt a kis gikszert, hogy mindkét reptéren szembesítettek azzal, hogy szabad szemmel nem látható, hogy a krambók az én gyerekeim volnának (bezzeg, ha Kondorné lennék), ezért köllene valami papír, amivel ezt igazolom. Kitaláltátok, nem volt nálam papír. Olyannyira nem, hogy Ferihegyen kínomban a „Bácsi azt kérdezi, hogy az anyukátok vagyok-e?” díjnyertes kérdéssel próbáltam legalább tanúval igazolni a családi állásunkat. Szerencsére a határőr lensajnáló fejcsóválás keretében továbbengedett, és valami olyasmit mondott, hogy „remélem, hogy tényleg”. Londonban szintén a lelkemre kötötték, hogy legközelebb azért legyen nálam a születési anyakönyvi kivonatuk másolata. Mondjuk valószínűleg nem látszottam nagyon profi bűnözőnek a táskák, kabátok, sapkák kupaca alatt, kissé ziláltan, igyekezve nem elveszteni sem a cuccokat sem a – lopott? – gyerekeket. Szóval az utazás jól sikerült, és azóta is rendben mennek a dolgok....

A karácsonyi szünetet Budapesten töltöttük. Nem unatkoztunk, itt a szaldó: Kultúra: Sirály (Katona - jó volt nagyon), Star Wars (Corvin mozi, közvetlenül a Sirály után, mert nem vagyunk sznobok), Oszlopos Simeon (Katona - ki kellett pipálni), Saul fia (Kino, január 1., tudunk élni, na) Társadalmi élet:  Vendégségek száma: 12 + 1 esküvő (plusz irodai vizit, ebédek, vacsorák, táncos mulatság), ebből nálunk: 6 Vendégül látott emberek száma: 45 Vendégül látott vizslakölykök száma: 3  Ismerősök, akikkel találkoztam, honnan ismerem szerint: család, áltisi, gimnázium, egyetem, munkahely, Attila úti szomszédság, Fővám tér, London Ismerősök, akikkel találkoztam életkor szerint: 0-tól 94-ig Legjobb és egyben legszivszoritóbb vendégség: Lucáékat mosolyogva otthon látni, de közben látni azt is, hogy még sok fájdalmuk van, fizikai és lelki is Gasztronómia: Éttermek: Anker, Salaam Bombay, Halkakas (otthon fogyasztva), Mazel tov, Situ, Spiler Kocsmák: Csendes, Doboz Degeszre zabálások száma:...