biztonsagi mentes

Kezdjük a legfontosabbal, Gabesz hat éves lett. Naggyon de naggyon várta a szülinapját, már hetekkel korábban bejelentette, hogy egy digitális órát szeretne kapni (vagy Power Rangeröset vagy lilát). Kicsit izgultunk, mert ezeket a fajtákat nem sikerült szereznünk, ezért egy diszkréten elegáns és markánsan férfias fröccsentett batmaneset vettünk passzentos pénztárcával. Szerencsére nagyon tetszett neki. Kapott még egy drágakő díszítésű, mágnesesen csukódó füzetet (amibe már elkezdte írni a naplóját), és nagyszüleitől egy walkietalkiet. Annyira odavolt, hogy amikor vacsora után kanalazta a születésnapi tejbegrízét (torta majd a szombati bulin lesz), akkor azt mondogatta, hogy "Most álmodom? Most álmodom?". Ezen kívül adtunk egyet a magaskultúrának is. Petitől az évfordulónkra kaptam jegyet a Royal Albert Hallba egy Lang Lang koncertre. Janka vigyázott a gyerekekre, mi koncert előtt elmentünk egy nagyon szuper libanoni étterembe, és istenesen bezabáltunk, majd elsétáltunk a Roya...

Mondtam, hogy majd mondom, ha megvan a megoldás a munkakérdésre. Hát az lett, hogy felmondtam. Nem is egyszer. Úgy gondoltam, hogy az nem állapot, hogy úgy telnek a napjaim, hogy bámulok ki az ablakon, és nem tudok nem arra gondolni, hogy marokszámra sorvadnak el az agysejtjeim. Úgyhogy sok tipródás után leültem beszélni a főnökeimmel, és mondtam, hogy sajnos ez nekem nem megy, mert nem tanulok semmit stb. stb. Nem nagyon örültek. Aztán mondták, hogy gondolkozzak, hogy mi volna az, amitől esetleg mégis hajlandó lennék maradni még egy kicsit (na persze nem fizetésemelés, de esetleg dolgozhatnék pl. négy napot egy héten vagy ilyesmi). Úgyhogy gondolkoztam, és írtam nekik egy levelet (az ember azért levelez velük, mert a maguk valójában igen ritkán vannak jelen az irodában), hogy oké, akkor maradok, ha az agyatlan munka mennyisége – az eredeti megállapodásunknak megfelelően – nem megy 50% fölé, és a maradék 50%-ban értelmes munkát adnak. Mondták szuper, hogyne, hogyne. Éppen csak az a baj...