Rázva, nem keverve
Mint az k ö ztudott, megy ü nk K í n á ba. Oda v í zum kell (m á r ö nmag á ban a sz ó is anakronisztikusan hangzik – b á r igazándiból hamarosan ahhoz is az fog kelleni, ha át akarunk ruccanni Skóciába ). Sz ó val kit ö lt ö tt ü k a nyomtatv á nyt, meg a m á sik nyomtatv á nyt, meg foglaltunk sz á ll á st, kinyomtattuk a foglal á st, a repjegyeket, csin á ltattunk f é nyk é pet (megfelel ő mm hossz al és széllel, szigorúan mosoly mentesen – úgy is nézek ki rajta, mint egy tanítónő, aki nagy híve a körmösnek), mindent beraktunk az előírásnak megfelelő borítékba, mellé helyeztük az útleveleinket (na nem másolatot, hanem az eredetit), és elküldtük az erre kijelölt címre. Tegnap csörög a telefon, egy kedves kínai hölgy szól bele, hogy ő a vízum ügyében szeretne velem beszélni. Mondom, jó napot, mivel szolgálhatok. Mondja, hogy legyek szíves megmondani, hogy milyen beosztásban vagyok a munkahelyemen. Megmondtam. Aha, hát akkor van egy kis gond. Méghozzá az, hogy ők most még nem fogj...