biztonsagi mentes

Mit mondhatn ék, arany életem van. Papíron van egy jó állásom, viszont dolgozni nem kell. Egész nap szekrényt pakolok, kovászt etetgetek (még nem hizlaltam föl eléggé, úgyhogy még nem tudom, hogy sikerül-e), kenyeret sütök, virágot ültetek, más anyukákkal teázom, jógázni megyek, igazán kívánni se lehetne jobbat (de ha valaki megkérdezné mégis, akkor mondjuk a 2 foktól és a jégesőtől el tudnék tekinteni). Mindezt megtehettem volna tavaly ugyanekkor is, viszont akkor inkább kovászolás helyett idegbeteg voltam, de hát tudjuk, hogy megy ez. Ellenben annyira elhittem magamról, hogy egy valódi (és nem csak wannabe) házi tündér vagyok, hogy, mikor a gyerekeknek egyenesen Kínából érkezett kilövős-világító-röppentyű szarságáról első használat után leszakadt a műanyag leffentyű, ami nélkül többé már nem röppentyű a röppentyű, én könnyedén azt mondtam, hogy ugyan mit nekünk, majd veszek a háztartási boltban valami műanyag lapot, abból kivágok egy leffentyűt, és azzal lecseréljük a szakadtad. És n...

Tegnap a nagyon kínai Shanghait láttuk, ma pedig a nagyon nyugatit. Mindkettő érdekes. Lehetne csomó ilyen klisét mondani, hogy nagy szegénység meg nagy gazdagság, meg berhelt biciklire halmozott hullámpapír és Gucci, meg kosz és lepukkantság és fényes felhőkarcolók, illetve gyönyörűkertes villácskák és specialty kávézók, Mao és a vadkapitalizmus, és tényleg, ezeket mind láttuk, meg minden, de azért persze van egy csomó dolog a kettő között is, csak az nem ennyire látványos. Kiemelve az érdekességeket: voltunk mecsetben, ahol kínai stílusú kalligráfiával megrajzolt arab feliratok díszítették a falat (egy nagyon lelkes és kedves egyiptomi nő bevitt a női részbe, és megmutatta, hogy mi hol van, aztán leüldögéltünk az imateremben, és kicsit csalódott volt, amikor mondtam, hogy én most már megyek, nem pontosan tudom, hogy mire számított, mivel látta, hogy Petivel vagyok, aki ezen közben az utcán várakozott), és viccesen hangzott, hogy a kínai nénik salem alaikummal köszönnek egymásnak. Lát...

Tegnap este meg érkeztünk Shanghaiba. Itt is szállodában lakunk. Illetve kvázi szállodában. Ugyanis az a helyzet, hogy airbnb-n lefoglaltunk egy lakást. A lakás egy toronyház 19. emeletén van, elég picike és elég lepukkant, konkrétan esik szét darabjaira az egész (celluxszal van leragasztva a küszöb, egy-két díszléc oda van támasztva a fal mellé, a csapok valamiért nem a mosdó/mosogató fölé lógnak, hanem oldalra, és eléggé ingatagok stb.), ellenben amikor belép az ember, akkor az ajtó mellett van be van dugva egy szállodai kulcskártya az erre a célra rendszeresített lyukba, hogy legyen villany, van „ne zavarjanak” és „takarítást kérek” kapcsoló a falon – attól tartok, nem történne semmi, ha kérnénk takarítást – úgyhogy szép lassan leesett nekünk, hogy ez itten egy szálloda volt, ami valszeg csődbement, és a szobákat eladogatták, és átalakították lakásokká. Ez abból is látszik, hogy a liftben még ki van írva, hogy „lobby” „étterem” stb. Amúgy nem csak a lakás, hanem az egész épület esik...

Nem mondom, hogy eddig helyinek néztek minket, de tegnap full turista módba kapcsoltunk. Délelőtt átköltöztünk egy kicsit másfajta – a pekingi business school által finanszírozott – házikóba, ahol a fürdőszobánk akkora, mint a kis hutongos vityilló mindösszesen volt.  A szálloda Miután lecuccoltunk, elmentünk egy tibeti buddhista templomkomplexumba. Szép volt nagyon, és csomóan valójában imádkozni jöttek, nem csak bámészkodni mint mi. A hely – méltán – legnagyobb nevezetessége egy tizennyolc méter magas Buddha szobor, amire vicces módon ki van írva, hogy még a Guiness féle rekordok könyvében is benne van. Gondolom segít a megvilágosodásban, ha az ember egy őrülten nagy Buddhához imádkozik, nem csak úgy egy életnagyságúhoz (urambocsá kicsinyítetthez). A Buddha Utána pedig elmentünk Cixi alcsászárnő nyári palotájába, ami egy hatalmas park benne sok mindenféle épület, például egy 700 méter hosszú fedett sétány, hogy esőben is lehessen sétálni és elmélkedni. Mondjuk tényleg ki a franc ...

Elöljáróban: Mindegyik napi blogot az adott napon írtam, úgyhogy az akkori állapotokat tükrözi, mint látjátok informatikai zsenink nem hagyta magát korlátok közé szorítani a kínai kormány által, és ezért ti hozzájuthattok a bloghoz. K ína – 1. nap Na eljöttünk Kínába. Nem annyira készültünk fel az utazásra, úgyhogy a reptéren, az útikönyvet olvasgatva jöttünk arra rá, hogy itt se google, se fb, ami praktikusan azt jelenti, hogy az internetet nem bírjuk használni, mert kb. minden vagy a googlehöz vagy a fbhoz van kötve (Peti még a reptéren gyorsan letöltött egy vpn-t, és így az ő telefonján mennek a tiltott dolgok is, de ezzel csak kicsit vagyunk kisegítve). Annyi előnye mindenképp van a dolognak, hogy legalább addig nem bírunk a felcsúti suttyó dolgaival foglalkozni, amíg itt vagyunk, és erre most igen nagy szükségünk is van. De azért az vicces, hogy itt állunk egy raklapnyi wifivel, és nem bírjuk mire használni. A mai nap amúgy főként repülőzéssel telt, itteni idő szerint 6 körül érke...