My Lord avagy tudományos megfigyeléseim az angol bíróságok mindennapjairól
Lejárt a bírósági kaland, holnaptól téli szünet, aztán januárban vissza a hivatalba (amivel kapcsolatban így az új felállás okán optimistább vagyok, végülis hátha jó lesz, nem igaz?). Összességében nagyon örülök, hogy volt bevettek a buliba, ez tényleg egy olyan világ, ahova másképpen nemigen lett volna betekintésem. Továbbra is sajnálom egy kicsit, hogy sosem leszek részesé ennek a dolognak, és nem fogok fontoskodó fejjel rohangászni a Chancery Lane-en, és nem fogom az ellenfelet bravúros érvekkel szétagyonzúzni. De azért azt is látom, hogy a végén a bravúros érvek többsége arra lövődik el, hogy a másik fél, mikor és mennyi költséget terítsen meg kinek. És néha nem is annyira bravúrosak, hanem inkább az óvodaudvari diskurzust idézik (“Nem! De!”), csak nem olyan tömören és velősen, mint az igazi óvodások, hanem eszméletlenül bőlére eresztve (“Tisztelt Bíróság! Végtelen tisztelettel hadd jegyezzem meg, hogy tanult kollegám téved, amikor azzal érvel, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéleté az ...