biztonsagi mentes

Előzmény: egy cég belespamelt a postaládámba egy hirdetést, hogy ők egy fordított fejvadász cég, azzal foglalkoznak, hogy az adott álláskereső mókust a szárnyuk alá veszik, megkeresik a neki megfelelő pozíciókat és lényegében meg is szerzik, mindezt csekély sikerdíj fejében. Ez kicsit úgy hangzott, mint ami túl szép, hogy igaz legyen, de azért írtam nekik egy e-mailt, amiben leírtam, hogy úgy tűnik, hogy nem vagyok egy jollyjoker a munkapiacon, és a hozzám hasonló nehéz esetekkel is foglalkoznak-e, és ha igen, mik volnának a feltételek. Nem válaszoltak, elfeledkeztem az egészről. Tegnap csöng a telefon.  Pacák a vonal túl oldalán (recseg a vonal): Jó napot! Hbrhbr vagyok a hbrhrr, és úgy tudom Ön küldött nekünk egy üzenetet, tényleg küldött? Does that make sense? Én: Ne haragudjon, nem értettem jól, melyik cégtől telefonál? P: Igen, hihihi-hahaha, a SpeakToMyAgent. Nekünk irt üzenetet.  Én: Igen, tényleg, ne haragudjon, elfeledkeztem a dologról, de tényleg én írtam Önöknek. Ha...

Kicsit reméltem, hogy mikor a legközelebbi blogot írom, már beszámolhatok valami előrehaladásról a szakmai fronton, de most eléggé úgy tűnik, hogy pontosan sohanapjánkiskedden kellene megírnom a blogot, ha valóban meg akarnám várni ezt az alkalmat. Ebből kitalálhattátok, hogy az álláskeresés nem megy jól. Viszont azóta már sütöttem rugelachot, babkát és aranygaluskát, az eheti projektem pedig marcipános mandelbrot (aka biscotti) lesz. Az önkénteskedés terén ennél hangyányival jobb a helyzet, mert ott viszont már voltam interjún, és megfelelni látszottam a fűszálegyengető pozícióra (ezt most nem lekicsinylően mondom, mert igazából annyira tetszik nekem az a hely – Fulham Palace és kertje – hogy heti egyszer szívesen járkálok körbe-körbe és barátságosan elbeszélgetek a látogatókkal, és tájékoztatom őket az épp futó programokról, és udvariasan megkérem őket, hogy ne szarassák a kutyájukat a gyepre). De már ez is másfél hete volt, és azóta megint elnyelte őket a föld, szóval nem tudom, hog...