biztonsagi mentes

Ma voltam az újsütetű – ámbátor nem egészen az eddigi szakmai profilomba illeszkedő – „munkahelyemen”. Ahhoz képest, hogy a múlt heti bevezető szeánsz után ma volt az első igazi „munkanapom”, őrületes sebességgel török felfelé a ranglétrán. Törtetésem eredményeképp sikerült – fél napra – befurakodnom a kertészek (na jó, kerti kisegítők) csapatába, pedig oda amúgy várólista van, szóval jól kijátszottam a rendszert. Úgyhogy nem titkolt büszkeséggel fogtam bele a mulcs gereblyézésbe (őstehetség vagyok mondjuk). Ez még jól is ment, és közben még egy gyerekcsapatot is leparancsoltam a fáról parkőri minőségemben, úgyhogy bizonyítottam, hogy egyszerre több munkakört is be tudok tölteni. Utána kezdett bonyolódni a helyzet. Gazolás következett. Mivel én egy teljesen kezdő gazoló vagyok, az alkertész bácsi megmutogatta nekem a szerszámokat, hogy mit hogy kell használni, én próbálhattam ki először a vadiúj szegélyvágó ollót, és még a komposztálásról is tartott egy gyorstalpalót (mit nem szabad be...

Nézzük csak mik is történtek, amióta visszajöttünk. Voltunk a National Gallery-ben a gyerekekkel és barátokkal. Egy gyerekeknek szóló kis feladatos tárlatnézést csaptunk. Nem vagyok benne biztos, hogy az illető, aki a feladatokat összeállította látott már gyereket közelről, mert sem a képek egy része, sem pedig a feladatok nem igazán voltak passzentosak. A gyerekekre különösen nagy hatást gyakorolt a Minerva megvédi Paxot (nekem sajnos erről most már egészéletemben az ikeás szekrény fog eszembe jutni) Marstól című Rubens kép. Azóta sokat beszélgettünk arról, hogy a néni miért úgy szoptatja a gyereket, hogy a tejjel belecéloz a szájába. Meg kell mondjam, dunsztom sincs, hogy miért, de ezzel a magyarázattal nem elégszenek meg. Szóval, ha valakinek van épkézláb ötlete, ne fogjátok vissza magatokat. Aztán elkezdődött az iskola, szerencsére ez már elég simán megy, nem volt miatta dráma. Gabeszék tanítónénije múlt héten – bizonyítandó, hogy fiúk is lehetnek balerinák – levetített Gabeszékna...

Szuper volt Budapest. Amúgy is ilyenkor a legjobb, a két hét alatt, amíg otthon voltunk kiszínesedett a Tabán, minden virágzik, a madarak csicseregnek, süt a nap. Igaz, hogy Londonban már januárban virágoztak a magnóliák, és minden sokkal tovább virágzik (szerintem azért, mert az időjárás konstans módon „elég hideg”), de azért az az igazi, amikor MINDEN EGYSZERRE ÉS NAGYON, és otthon most pont ez volt. És most nem volt a karácsonyi őrület, úgyhogy volt idő három és félórás ebédekre, jógázásra, vacsora vendégségre (nem nálunk, há!), húsvéti tojáskeresésre (meglepő módon nem én kerestem, sőt nem is én dugtam el a tojásokat, ami ilyen formán szintén ideális volt), borozásra, családi soppingolásra, három színházra, szóval most csak a jó jutott mindenből. És ha ez nem lett volna elég, akkor közbeiktattunk egy – eredetileg három naposra tervezett de három és fél naposra sikeredett – nápolyi kiruccanást, ami meg aztán végképp csúcs volt. Nápoly pompás hely, most pompásan meleg, de nem túl mel...