High society

“Aznap találkoztunk legutóbb, amikor az X Egyetem (nagyon rangos német egyetem) rektora lettem.” – mondta egy kedves német bácsi tegnap egy kedves kanadai bácsinak miközben mindannyian zokniban ácsorogva proseccoval koccintottunk, és megcsodáltuk a kilátást a tetőteraszról. Már majdnem négy éve lakunk itt, és már sok zoknis vacsorapartin vettünk részt (néha cipősön is), de még mindig viccesnek találalom, amikor ilyen alkalmakkor:

•           Valaki folytott hangon megkérdezi a házigazdát, hogy “May I please use your powder room?”
•           A jobbomon és a balomon ülő(ez utobbi az X Egyetem rektora, X Y von Z) arról beszélgetnek, hogy nahát, ha az ember a Sotheby’s árverésen veszi a bort, akkor sokkal olcsóbb, mintha boltban venné.
•          A sajthoz 1974-es portóit iszunk (és mondjuk az tényleg nem volt kismiska).
•           Szóba kerül, hogy Rory Stewart (aki az egyik – futottak még - pályázó a miniszterelnökségért), milyen fantasztikus beszédet mondott a sünökről (!) a partlamentben, amiben többek között idézte Shakespearet (!!) és Arisztotelészt (!!!).
•           És amikor már a desszertnél tartunk, és kezdek elpilledni, akkor kiderül, hogy az ebben a dalban szereplő göttingeni gyerekecskék az X Y von Z és kedves testvére, akinek nagynagynénikéjének volt szerencséje elszállásolni Barbarat, amikor a hatvanas évek elején Göttingenben járt. És a von Z gyermekek éppen szintén ott voltak, és a kertben játszódtak. És itt következett egy hosszúés az emelkedett (hogy ne mondjuk kapatos) hangulathoz képest meglepően magasztos értekezés arról, hogy ez milyen szép motívuma volt az európai egymásratalálásnak, amikor ez a zsidószármazásúfrancia énekesnőellátogatott Németországba és látta, hogy ott is csak jóravaló népek laknak. És ez a dal olyannyira szimboleummá vált, hogy Gerhard Schröder idézte is egy beszédében. – És most jön a csavar ... – Minek a tetejébe még az is kiderül, hogy ez nem is biztos, hogy a vak véletlen műve, mert id. Herr von Z (a kis X Y von Z apukája) volt akkoriban G.Sch. német-francia kapcsolatok tanácsadója. (Ezen a ponton ingerenciát éreztem elmesélni azt a történetet, amit egy francia barátnőnk mesélt nekünk. Nevezetesen, hogy annak a Loire menti kisvárosnak, ahol felnőtt van egy német testvérvárosa, és amikor jöttek a testvérvárosi német barik látogatóba a francia barikhoz, akkor családoknál voltak elszállásolva, és amikor őhazavitte a saját német bariját, és beléptek a házba, akkor a nagypapája, aki a konyhában ült, az ajtóra mutatott, és annyit közölt a vendéggel, hogy “Raus!” – őt ugyanis még nem legyintette meg a német-francia barátság szele. De végül jobbnak láttam nem elmesélni ezt a sztorit.)

Azért jó ilyen illusztris társaságba járni, mert sosem tudhatja az ember, hogy mikor tanul valami hasznosat a sünökről…. (Viszont azt még hozzá kell tenni, hogy amúgy mindenki nagyon kedves volt, és én meg egy igazi sutyerák vagyok, hogy gúnylódom valakin csak mert az a balszerencse érte, hogy ny-európai kutyabőrje meg egyetemi rektori címe van neki. Ennyit rólam.)